80 év, 80 kép kiadvány online nézhető formátuma
Róla írták
Önbecsülés kérdése – a 80 éves Szörényi Levente köszöntése
Stumpf András
2025. április 26-án, holnap tölti be a nyolcvanat Szörényi Levente. Minthogy friss tapasztalatunk szerint már akad olyan felnőtt magyar ember, akinek ez a név semmit nem mond, szólunk néhány szót a rendkívüli előadóról, a szerzőtársával a magyar rockzenét megteremtő és a 20. század Bánk bánját is megalkotó kulturális ikonról, valamint az általa képviselt hagyományról. Amelynek vannak bár árnyoldalai, de hogy fénylő is lehet, azt éppen Szörényi életműve mutatja meg. Fel is köszöntjük a szülinapost – természetesen Bródy János dalával.
"Miért, ki az a Szörényi Levente?"
Ez a kérdés múlt héten hangzott el egy huszonéves ember szájából Budapesten, az Inga Kultúrkávézó előtti flaszteren. A Szörényi név neki már nem mond a világon semmit.
És ez nincsen jól így. Lehet persze, hogy a briteknél is belefuthatunk olyan ifjúba, akinek gőze nincs róla, ki az a John Lennon meg a Paul McCartney – de valahogy nem tűnik túl életszerűnek. Magára valamit adó közösség tagjai jó, ha tudják, kik a nagyjaik. A mi Lennon-McCartney-nk márpedig Szörényi Levente és Bródy János.
Hogy Szörényit holnap esedékes nyolcvanadik születésnapja alkalmából most felköszöntsük, az tehát egészen egyszerűen nemzeti önbecsülés kérdése. A magyarnyelvű rockzenét megteremtő szerzőpáros jelentőségéről nemrég itt írtunk hosszabban, azt most nem ismételjük meg, a születésnap viszont remek alkalom, hogy Szörényire, a kiemelkedő előadóra, a remek dalszerzőre, valamint az eszmei áramlatot is megjelenítő kulturális ikonra koncentráljunk.
Még tízéves sincs, amikor már hegedülni és zongorázni tanul, komolyra azonban a zenélés 1956-ban fordul nála és bátyjánál, Szabolcsnál: amikor Szobra kerülnek bentlakásos fiúotthonba. Ott egy vitrinben mandolinokra lesznek figyelmesek. Gyorsan zenekart alapítanak, amely sikeres lesz és még a tévébe is bekerül az ötvenes évek végén. Levente 14 éves sincs, de a koleszban már sztárként tekintenek rá. Váci gimnáziumi évei alatt a testvérpár már gitáron játszik duóban, majd egy cimborájukkal trióban is, klubdélutánokon olasz slágereket és Shadows-t. Hogy az előadói vénája már itt megvillan, bizonyítja, hogy "az őrült Szörényiék"-ként emlegetik őket, az igazgató meg kiakad rá az előadásmódja miatt. Levente ott is hagyja Vácot, budapesti gimiben folytatja és egyfolytában zenél: 1964-ben, csupán 19 évesen már külföldi turnékon játszik a Balassa zenekarral. Amikor tehát 1965 elején Szabolccsal együtt beszállnak az Illésbe, ő ezt már a profi zenész tapasztalatával a háta mögött teszi. Ami a hatvanas években olyannyira megbotránkoztatja a kádári kispolgárságot, a "kiabálás" és az "ordítozás", az tehát
egy csupán húszéves, de máris tapasztalt színpadi ember tudatos művészi döntése, cseppet sem csak ifjonti hevület.
Szörényi egyik énje ráadásul valójában maga a dolgos, szorgalmas, rendezett kispolgár, aki nem nagyon áldozott a "szex, drogok, rock and roll" hármasoltárán akkor sem, amikor egyébként megtehette volna. Énekesi és színpadi teljesítménye többek között ezért, na meg a tudatos hangképzés miatt bírt ki hosszú évtizedeket anélkül, hogy bármikor önmaga paródiájába fordult volna – még idén januárban is képes volt erőteljesen énekelni az aréna színpadán. Az előadói csúcspillanatok talán: az 1981-es Illés-koncert, valamint az 1984-es Fonográf-búcsúbulik.
E teljesítményével Szörényi persze még "csak" a rockpantheonba kerülhetne be (igaz, a "csak" elég fura itt, hiszen 2025-ben már nyugodtan megkockáztathatjuk: az egész 20. században a rockzene feltalálása volt a legjobb dolog, ami történt). Ahhoz, hogy mára a kulturális ikonként emlegetjük, kellettek a szerzői kvalitások is. Szörényi esetében ezeket aligha kell hosszasan bizonygatni. Illés, Fonográf, István, a király. Ennyi talán elég is. Utóbbiból még a cikk elején említett fiatalember is egészen biztosan hallott már legalább néhány részletet. Amiről érdemes írni, az inkább az: hogyan lett mára Szörényi Levente az egyik utolsó képviselője az ősit, a misztikusat és mitikusat kutató, azt újrateremteni vágyó művészek csoportjának. A csoportnak, amelybe egykor Makovecz Imre és Jankovics Marcell is tartozott. Talán Szörényi a legradikálisabb ebből a körből. Saját elmondása szerint például egyenesen túlvilági szellemekkel vett fel kapcsolatot dallamokért, a perzsák ősi földjéről hozott hamut saját, oltárszerű kerti tűzrakóhelyébe, az ősök után kutat szakadatlanul pilisi ásatásain is… És persze közben olykor isteníti a Keletet, s a Nyugat romlottságáról, ürességéről beszél.
Ma már állami rangra emelkedett ideológiát képeznek a fenti gondolatok, Szörényi azonban
nem politikai számításból találta ki magának ezt az irányt: ő már azelőtt képviselte ezt, hogy az menő lett volna.
Nyugaton is turnézó zenészként már akkor üresnek érezte a kapitalizmust, amikor itthon mindenki vágyta még annak eljövetelét, a kultúrszittyaságot pedig egyenesen atyai örökségként kapta. Már "a Fater" is "a magyar ősvallás védelmében vértanúhalált halt" Koppány vezér tiszteletére emelt tornyot turanista barátaival, a Turáni Roham című újságjuk fejlécét is ő tervezte a '30-as években. Pedig apjuk sok minden volt, de ősmagyar éppen nem: eredeti nevéről, a szláv Grodáról ő váltott a magyarosabb, jobban hangzó Szörényire. (Köszönjük neki innen is. Az, hogy "Groda-Bródy szerzőpáros", nem hangzana annyira jól.) Eleinte úgy tűnt, hogy az alma a rock and rollal messze esett a fájától – aztán mégis visszagurult alá. A leggyümölcsözőbb persze az elgurulás időszaka művészileg – de abból sem törölhető ki az örökség. És persze az anyai, polgári örökség sem, aminek köszönhetően Szörényiben két személyiség fér meg egyszerre: a földhöz ragadt, iparosként dolgozó tüchtig kispolgár mellett a nagy meséket álmodó, fékezhetetlen, szilaj művész.
Kár lenne tagadni, hogy a hagyomány, amelynek Szörényi része és ikonja, nem problémamentes. Amikor a valós lehetőségek felmérése helyett megy az ősi nagyságról való álmodozás, az elárult, de különleges népről való merengés, netán mélymagyarok és idegenszívűek keresgélése a nemzet soraiban, az tragédiákhoz is vezethet. Hogy azonban e hagyomány érméjének is két oldala van, arra éppen Szörényi életműve a bizonyíték. Míg az okkultba hajló suméros-szittyás vonal egy vidéki kocsma helyi alkoholistájának szájából egyszerűen csak szánalmas,
valódi művészi tehetséggel találkozva annak üzemanyagává is válhat – és a csillagokig repítheti az alkotót.
(Hozzá kell tennünk: a "Jézus is magyar volt"-irányt Szörényi azért sosem képviselte, attól ő is hülyét kap.) Míg politikus esetében a szakrális, misztikus kiválasztottság tudata borzalmas következményekkel tud járni, a művész esetében egyszerűen nagy művek születhetnek általa. E beállítottság nélkül például sosem készült volna el a 20. század Bánk bánja, nemzeti operája, az István, a király. Noha Szörényi akkor is egyértelműen koppányista volt, Bródyval közösen művészi szintre tudták emelni a történetet, árnyaltan mutatva be a szép régi és a szükségszerű új harcának drámáját zenében és szövegben egyaránt.
A szerzőpáros időközben maga is jelképpé vált: Szörényi a "népi", a "koppányi", Bródy az "urbánus", az "istváni" szimbólumává. A kilencvenes évek elején úgy tűnt, ez a két irány tűz és víz, kioltják egymást, összeférhetetlenek és az egyiknek szükségképpen győznie kell a másik felett. A rendszerváltáskori politika őrülete is kellett persze ehhez az értelmezéshez, s őrületből persze ma sincs hiány.
Csakhogy a Szörényi-Bródy páros jelképszerűsége ezzel éppen ellentétes üzenetet is hordozhat. Azt ugyanis, hogy jöhet az egyik misztikus szittya, a másik meg nyugatos közegből – ha összefognak, úgy bizony többre mennek. Igazán érdekeset és érvényeset, új magyar minőséget alkothatnak úgy. Azaz: nem kell egyformának lennünk, egyformán gondolkodnunk ahhoz, hogy együtt nagy dolgokat hozzunk létre. Sőt.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Felvetődött a kábítószer is – ötven éve tart Szörényi Levente utazása
DITZENDY ATTILA - Index
Fontos lemez Szörényi Levente fél évszázada megjelent első szólólemeze, az Utazás. Fontos a muzsikus életében, amennyiben vadonatúj zenei korszak nyitódarabja, s fontos a honi rocktörténetben, tudniillik addig Magyarországon a Muszty–Dobay duón kívül szinte senki nem játszott amerikai country-t, folkot. Ráadásul a korong felvételekor született a Fonográf.
Az Illés együttes már 1973 elejétől a KITT Egylet (Koncz Zsuzsa, Illés, Tolcsvayék és a Trió) keretein belül működött. Ez a formáció vette fel az utolsó Illés-lemezt, a Ne sírjatok, lányok címűt, csupa régi számmal. A zenekar NDK-beli turnéját Illés Lajos és Pásztory Zoltán nélkül, Tolcsvayékkal és Papp Gyulával, Moto-rock néven teljesítette.
Illés nélkül a stúdióban
Illés Lajos nem is óhajtott közreműködni Szörényi Levente szólólemezén, számára az volt a fontos (mint Tolcsvay Bélának), hogy neve szerepeljen a zenekar nevében, így fiatal zenészekkel folytatta. A régi számokat, egy kivétellel (Lehetett volna) levette az együttes műsoráról.
AZ UTAZÁSNAK SZINTE SEMMI KÖZE AZ ILLÉSBEN MEGISMERT SZÖRÉNYI ZENEI VILÁGHOZ.
Szinte, mert a Gondolj néha rám mintegy megelőlegezi a szólólemez stílusát. Levente ugyanis vásárolt több USA-ból érkezett albumot, köztük Crosby, Stills, Nash & Youngot, így ismerkedett meg a west coast stílussal, amit az akusztikus hangszerek, az elektromos bluesrock, valamint a country elegye jellemez, no meg a többszólamú kórus.
Az új felállás, a multiinstrumentalista Tolcsvay Lászlóval, a gitárfenomén Móricz Mihállyal, az óramű pontosságú Szörényi Szabolccsal − akik elképesztően erős vokállal segítették Leventét −, a dobzseni Németh Oszkárral, Bródy Jánossal, s a frissen vásárolt pedal steel gitárral (íme a Fonográf), továbbá a Hammond virtuóz Papp Gyulával, Muszty Beával és Dobay Andrással hiba nélkül ugrotta meg a műfaji elvárások nemzetközileg magasra helyezett lécét.
A pedal steel gitár szintén a Crosby, Stills, Nash & Youngnak köszönhető, lévén Bródy a Teach Your Children című szám hallatán döntött: megtanul játszani a hangszeren.
Impróztak egy combosat
A KITT Egylet zenészei mellett Papp Gyula messziről jöttnek tűnhet. Persze nem az, hiszen Tolcsvayék basszusgitárosa, Czipó Tibor (aki maradt Béla együttesében) annak előtte a Miniben játszott Gyulával. A Skorpió Zalatnay Saroltának írt Hadd mondjam el című lemezén Móricz Mihály játszotta fel a gitárszólamot, mivel Szűcs Antal Gábor a Szovjetunióban turnézott a Hungáriával, amelynek még tagja volt. Frenreisz Károly a Skorpiót Emerson, Lake & Palmer mintájú triónak álmodta (Papp Gyulával, Fekete Gáborral). A zenészek sorában megtalálni Tolcsvay Lászlót is, aki Gyula mellett billentyűzött Cini lemezén.
AKKORIBAN A MUZSIKUSOK MÉG ELJÁRTAK EGYMÁS KONCERTJEIRE,
miként Papp Gyula az FMH-beli Illés Klubba. Ott Szörényi Levente felhívta a színpadra, s improvizáltak egy combosat. Az öltözőben aztán Levente felkérte, "hammondozzon" szólólemezén.
Így alakult meg a Fonográf
Az Utazás dalai adták a Fonográf bemutatkozó műsorának gerincét, mi több, a számok jó része mindvégig az együttes repertoárján maradt: a címadó Utazás, az Életrajz, a Zazi, a Bánatvirág, a Vidéki kislány, a Ne vágj ki minden fát. A két utóbbi nótában Muszty Bea hegedült és Dobay András bendzsózott. És persze játszotta az együttes az ikonikus Szörényi-kompozíciót, a Dal az ártatlanságról címűt. Ezt egy koncert szünetében, az öltözőben írta Levente, míg a többiek mindenfélével foglalatoskodtak.
Meg kell még említeni a Fénykeresőt, ami Tolcsvay Béla és László szerzeménye. Szörényi Levente úgy gondolta, ne kizárólag saját dalok szerepeljenek szólólemezén, ezért kérte fel a Tolcsvay testvéreket.
Diktatúra, cenzúra
A lemezborító sztorija közismert, de emlékeztető gyanánt egy rövid összefoglaló. Az Utazás címet igéző női szempár – a tervező Szyksznian Wanda szeme – öleli körbe pillangó sziluettet formázva. (A grafikus a képzőművészeti gimnázium után éppen csak elkezdte főiskolai tanulmányait, amikor Illésék felkérték lemezborítójuk megtervezésére.) Lejjebb Levente hever hippi szerelésben, párnákra dőlve, s réved a távolba. A cím és a kép láttán Aczél Györgyben felvetődött a kábítószeres utazás rémképe, ezért a minisztérium azonnal üzent a lemezgyár vezetőinek: "drogos, hippi borítóval" nem jelenhet meg az album. Ami azonban már megjelent, így fél nap elteltével visszahívták a boltokból. Maga Levente Szegeden tartózkodott, s délelőtt még látta a korongot, ami délutánra eltűnt. Az eladó a zenész kérdésére elárulta: nem fogyott el az összes, minden példányt bevont a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat. Az új borítót Bányai István alkotta. Érdekesség, hogy Szörényi Levente második szólólemezén, a Hazatérésen, Szyksznian Wanda szintén portrét rajzolt Szörényiről.
A KOR ISMERETÉBEN TERMÉSZETESEN A LEMEZANYAG SEM ÚSZTA MEG A CENZÚRÁT.
A B-oldal második száma, a Bánatvirág – amely nem szerepelt a dalok közt – helyén a Hidd el, ez ő című szólt volna. Volna, lévén a szöveget – "Ha elszállnak feletted / lassan az évek, / az út végén vár téged, / hidd el, ez ő. / Hidd el, létezik ő. / Bennem létezik ő. / A másik életem ő" – megértették az illetékes elvtársak, hogy az a Jóistenről szól, s leparancsolták a korongról. Maradt a Bánatvirág.
Szörényi Levente életművének hatása a Kárpát-medencei összmagyarság nemzeti kultúrájára
Kiss Eszter Veronika zenetörténész írása
Szörényi Levente és életműve a XX. század magyar zenetörténetének egyik fontos szelete. Ma már a zenetudományi szakemberek sem vitatják, hogy hatása a klasszikus zenétől a táncházmozgalmon át a könnyűzenéig számos ponton kimutatható. Az egyetlen olyan szerző, akinek a színpadi műveit mindenki ismeri, különösen az István, a királyt, amely az egyetlen olyan dramatikus magyar darab, amelyet egyszerre félmillióan néztek a csíksomlyói előadáson, és amely Erkel két ikonikus operájának, a Bánk bánnak és a Hunyadi Lászlónak az örökébe tudott lépni a nemzeti operák sorában. Életművének minden szakasza, kezdve az Illés együttessel, folytatva a népzenei feldolgozásokon alapuló, vagy a magyar történelmet bemutató zenés színpadi darabokig alapjaiban határozta meg a hazai zenei folyamatokat.
Páratlan életműve a számtalan dal, köztünk közismert Illés-, Fonográf-sláger, Koncz Zsuzsa-szám mellett két rockballadát (Kőműves Kelemen, Fehér Anna), négy rockoperát, az ún. tetralógiát (Atilla, Isten kardja; István, a király; Veled, Uram; Árpád népe), egy sumér szövegekre készült oratóriumot (Fénylő ölednek édes örömében), egy Kun Lászlóról írt zenés történelmi játékot (A kiátkozott), egy beatoratóriumot (Human Rights), egy rajzfilm-zenét, és egy abból készített zenekari szvitet (Ének a csodaszarvasról), egy Wass Albert-szövegre készített kóruskantátát (Elég volt!), egy himnuszt (Sziklák meghasadnak), valamint több mint húsz filmzenét (pl. Ezek a fiatalok, Bűbájosok, Eltávozott nap) foglal magába.
Jelentősége nemcsak dalai, művei népszerűségében mutatkozik meg, hanem a kor zenei és társadalmi folyamataira gyakorolt hatásában is. A magyar zenetörténetben hosszú idő után az első olyan zeneszerző, aki elismerői között tudja a könnyű- és komolyzene művelőit, kedvelőit egyaránt, és képes egy közönségbe tömöríteni a különböző irányzatok követőit.
Színpadi művei a magyarság történelmének olyan fontos és áthallásos eseményeit örökítik meg és tárják az utókor elé, amelyek a nemzettudat szempontjából is jelentőséggel bírnak. Ezen törekvései egyértelműen az erkeli magyar történelmi operák örökösévé teszik, hiszen utoljára ő foglalkozott a régi magyar múlt operai megformálásával. A tetralógia érdekessége, hogy egy teljesen más zenei világhoz is kötődik: Richard Wagner világhírű tetralógiájához, a Ringhez, amellyel a Szörényi-művek nemcsak a vezérmotívumos zenei szerkesztés szempontjából állnak kapcsolatban, hanem témaválasztásban is. A Ring ugyanis ott ér véget az Istenek alkonyában, ahol az Atilla, Isten kardja kezdődik, mindkettő forrásai között szerepel ugyanis a Niebelung-ének és az Edda-dalok. Közös szereplő is van, Brünhilda-Krimhilda, illetve ez az oka az Atilla, Isten kardjában megjelenő nagyszámú germán szereplőnek.
Az Illés korszak hatása a magyar zenei életre
Az Illés jelentőségét a hazai könnyűzenében mérföldkőnek tekinthetjük, hiszen Kárpát-medencei viszonylatban éppen olyan kitörő sikert aratott, mint nemzetközi téren a Beatles. Az Illés nemzetközi sikereit részben a vasfüggöny, részben a nyelvi korlátok akadályozták, a határon túli magyarokhoz azonban minden tiltás ellenére utat tört.
Beatzene magyarul
Szörényi Levente jelentősége a hatvanas években nemcsak abban nyilvánult meg, hogy ő volt az első, aki magyarul énekelt, de abban is, hogy az Illés együttessel a zenét is magyarrá formálta a népzenei dallamok, a népzenei sorszerkezet és a motívumépítés alkalmazásával és a népi hangszerek használatával, hasonló módon, ahogy Bartók és Kodály kezelte a magyar zenei örökséget saját műveik komponálásánál. A magyar népdalokra épülő, akkoriban virágzó ének-zeneoktatáson és a Bartók-, Kodály-kórusokon nevelkedő fiataloknak ez természetes zenei anyanyelvük volt, így könnyen azonosulni tudtak vele, mindez hozzájárult az Illés sikeréhez. Az Illés ebben sokáig egyedülálló volt, hiszen a kor többi zenekarának számai nem magyar, hanem nemzetközi, elsősorban angolszász zenei alapokra íródtak.
A táncházmozgalom megelőlegezése
A népzene beemelése a kor könnyűzenéjébe még a táncházmozgalmat is megelőzte, sőt megelőlegezte, hiszen sok táncházmozgalom-alapító népzenész – többek között Sebő Ferenc – vallott arról, hogy a népdalok szépségére elsőként az Illés-számokban figyelt fel. A táncházmozgalom indulásának első állomása a Sebő-együttes még gitáros Ki mit tud?-os szereplése, amelynek legfőbb motivációi az olyan Illés-dalok voltak, mint az Amikor én még kissrác voltam, a Virágének, vagy a Sárga rózsa.
A népi hangszerek – tekerőlant, citera, furulya, hegedű, harmonika – használata szintén segítette a táncházmozgalom létrejöttét, ugyanakkor az Illés nem állt meg a magyar népzenénél. A táncházmozgalomhoz hasonlóan nem korlátozódott kizárólagosan a magyar népzenei dalkincsre, hanem kezdettől jelen volt benne a Kárpát-medence összes nemzetiségének zenei öröksége. Az első népzenei hatást mutató dalok is ebbe a csoportba tartoznak, az "Amikor én még kissrác voltam" egy szerb kóló dallamával rokon, de az "Alig volt zöld…" kezdetű szám is a délszláv népzenéhez kapcsolódik. Emellett sváb népzenei hatások is több számban megjelentek.
A népzene markáns jelenléte az 1969-es Nehéz az út című lemezen megjelent "Átkozott féltékenység" című dallal vált nyilvánvalóvá, ez a szám ugyanis a Lajtha-féle széki gyűjtés Pátria-lemezein szerepel "Elmegyek, elmegyek" kezdetű szöveggel. Az Illés semmit nem tett hozzá az eredeti széki lassúhoz, csak áthangszerelte, a hegedű dallamát billentyűkre, a brácsa akkordjait gitárra, a bőgő basszusát basszusgitárra ültette. Ez a széki gyűjtés vált a táncházmozgalom kialakulásának egyik mozgatórugójává, mivel sokáig ez volt a leginkább elérhető, jó hangminőségű zenei anyag. Az adatközlőkkel rögzített felvételek a II. világháború alatt, 1941 februárjában készültek Budapesten a Magyar Rádió stúdiójában abban a rövid időszakban, amikor Erdélyt Magyarországhoz csatolták. Maga a Lajtha-gyűjtés is sokat számított abban a tekintetben, hogy az első táncházak meghatározó táncrendje a széki lett, és sokan ismerősként üdvözölték az Illés-lemezről ezt a széki dallamot. Sebestyén Márta első találkozása a széki népzenével saját bevallása szerint szintén az említett Illés-számhoz kapcsolódik, énekelgette is a dalt otthon, ezután adta édesanyja a kezébe a Lajtha-gyűjtést.
Elektromos szitárt és indiai népzenei hatást hallunk az úgynevezett "fehér" Illés-lemezen, a pszichedelikus hangzásáról is ismert Human Rights beatoratórium számaiban. Az angolszász zene jelenlétét elsősorban a Fonográf-korszakban találjuk.
Mindezek a folyamatok nem voltak teljesen egyedülállóak a korban, hiszen a Beatles is számos alkalommal nyúlt népzenei forráshoz, elsősorban angolszász, illetve indiai zenékhez. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy amíg Szörényi Levente ezt a vonalat azonnal felfedezte, alkalmazta a saját zenéjében, addig ezzel egyedül maradt a hazai beatzenei palettán, sem az Omega, sem a Metro nem követte ezt a példát.
Nemzeti identitás a határokon túl
Az Illés megjelenése a határon túli magyarság számára is jelentőséggel bírt, a lemezeket – ahogy később az István, a király felvételeit is – nagy számban csempészték át a határon, a nemzeti identitás és az anyaországgal való kulturális kapcsolat egyik fontos elemé váltak a dallamok. Az Illés jelentőségét mutatja, hogy a több mint félévszázados slágerek többségét a mai fiatalok is ismerik és éneklik. Az Illés és az István, a király sikerét az erdélyi bemutatók is mutatják.
A rendszerváltás előképe
Az Illést a rendszerváltás előképeként is sokszor emlegetik, a Human Rights beatoratórium konkrétan, sok szám szövege pedig burkoltan fogalmazta meg a kommunista-szocialista rendszer kritikáját. Ebből sokszor voltak konfliktusok a hatalommal és a cenzúrával, az István, a király bemutatásával azonban végképp kibújt a szellem a palackból, és a magyar nemzeti identitás a szabadságvággyal egybeforrva el is jutott az 1989-es rendszerváltásig.
Az Illés együttes és a Szörényi-Bródy páros életében az igazi felismerés a rendszerrel szemben az 1968-as csehszlovákiai események következtében kezdődik, amikor az Illés együttes éppen azokban a napokban nyerte meg a táncdalfesztivált, amikor a prágai tavaszt eltiporták. Elindultak turnéra, mint a táncdalfesztivál győztes együttese, és meg kellett állniuk az úton, mert szó szerint szembejöttek a tankok a magyar sorkatonákkal. Persze 1956-ról és úgy általában a rendszerkritikáról nem ekkor hallottak először az Illés tagjai, de világosan kimutatható, hogy ez az a pont, amikortól az erőteljesebb politikai üzenetű számok irányába indult a Szörényi−Bródy páros.
A szövegek mellett több alkalommal zenei téren is hitet tettek a rendszer ellen: 1970. október 23-án Sopronban koncertezett az Illés, és az 1956-os forradalomról ekkoriban még nem volt szokás megemlékezni, sőt kifejezetten problémásnak számított egy ilyen nyilvános akció. Az Illés tagjai azonban már ekkor megemlékeztek róla a maguk módján, a zenei sorok közé rejtve, így aztán ennek a koncertnek a műsorába is becsempészték az erre való utalást. A Bűbájosok című filmhez készült egy szám, amelyet pár perces változatban rögzítettek is egy kislemezen, azonban ezt a számot akkoriban közel félórás, hosszú improvizációs szakasszal kibővítve adtak elő élőben a koncerteken, általában a műsor megkoronázásaként. Ezen a napon az improvizációs szakasz közepén megjelent a Himnusz néhány üteme gitáron, úgy elrejtve, hogy a cenzorok és besúgók hada minden bizonnyal észre sem vette, s ha mégis észrevették volna, bizonyítani akkor sem lehetett volna a tudatosságot. Ez pedig akkor egy teljesen tudatos gesztus volt, egy kalózfelvétel megőrizte ezt a koncertet a Himnusz-feldolgozással.
Fonográf, Koncz Zsuzsa, filmzenék
Három szólólemeze (Utazás, Végtelen úton, Hazatérés) mellett Szörényi Levente rengeteg számot írt a Fonográf együttesnek és Koncz Zsuzsának is, ezek közül sok dal a mai napig sláger. Szörényi Levente több mint húsz filmhez is írt zenét, többek között az Ezek a fiatalok, a Bűbájosok és az Eltávozott nap koruk népszerű hazai filmjei voltak, a filmek betétszámai a mai napig közismert slágerek.
Szörényi Levente műveinek hatása a klasszikus kortárs zenére
Gyöngyösi Levente erdélyi születésű zeneszerző számos művében idézi vissza az Illés-számokat, illetve Szörényi Levente színpadi darabjait. IV. szimfóniája az Illés szekerén címet viseli, és népszerű Illés-slágereket dolgoz fel szimfonikus zenekarra, valamint szopránszólóra. Ugyanakkor nemcsak konkrét számokat dolgozott fel, a nagy nemzetközi kórusversenyeken, illetve a hazai koncertéletben is megszólaló kórusművei harmóniai szerkesztésében is gyakran köszönnek vissza Illés-számokból ismerős fordulatok, akkordfűzések, például a Keresem a szót jellegzetes bevezető plagális akkordlépései.
Bár nem ennyire nyilvánvalóan, de sok fiatal zeneszerző művében megjelennek hasonló fordulatok, Szörényi Levente zenei nyelve és harmóniai sokszínűsége ugyanis elég igényes volt ahhoz, hogy a klasszikus zenét tanuló komponisták is hallgassák, tanulmányozzák.
A színpadi művek jelentősége
Szörényi Levente színpadi művei mérföldkövet jelentettek a hazai zenés színház történetében. Az első volt, aki rockballadát készített, és az első, aki rockoperát írt. Művei a mai napig részben eltérnek a nemzetközi musical műfajától, sokkal erősebben kötődnek zeneileg részben a magyar népzenei gyökerekhez, részben pedig a klasszikus operák formai felépítéséhez. Kapcsolatuk a wagneri és az erkeli operai hagyományokkal is világosan kimutatható. Szörényi Levente saját népzenei gyűjtései, kutatásai is megjelennek a művekben, így a mezőségi dallamokra az István, a királyban és a két rockballadában, az ujgur népzenei gyűjtésekre pedig az Atilla, Isten kardja című műben ismerhetünk rá.
A Kiszely István és Vavrinecz Béla vezetésével készített ujgur gyűjtések különlegessége, hogy egy zenetörténeti, néprajzi szempontból is keveset tanulmányozott, de ígéretes népzenei párhuzamokat mutató zenei anyagról van szó, amelyek jelenlegi történelmi tudásunk szerint minden valószínűség szerint kapcsolatot mutathatnak a hun népzenével, amelyről hangzó anyagot nem ismerünk. Ezeknek az ujgur dallamoknak a jelenleg ismert egyetlen magyar feldolgozásai a Szörényi-művekhez, elsősorban az Atilla, Isten kardjához kötődnek.
Tetralógia, wagneri vezérmotívum-technikával és erkeli örökséggel
Legjelentősebb az életműben természetesen az István, a király, amelyet szinte minden magyar ember ismer, az ikonikus dalokat énekli, a szövegeket szállóigeként idézi. A darab egy tetralógia része, az Atilla, Isten kardja, a Veled, Uram! és az Árpád népe című művek nemcsak a közös történelmi szál révén kapcsolódnak egymáshoz, de zeneileg is közös motívumok kötik őket össze, a wagneri vezérmotívum-technika mintájára. A Kun Lászlóról készült zenés történelmi játék, A kiátkozott szintén idéz a tetralógia ismert dallamaiból.
A tetralógia zeneileg erős fejlődést mutat be. Az István, a király még csak szvitszerűen összefűzött dalok sorozata, amelyek különleges kapcsolatban állnak egymással. 2 bakelit-lemez összesen 4 oldalára készültek, amelyeken a számok sorrendje zenei karakter és téma szempontjából hasonló szerkezetet mutat, ezt az ismétlődő, visszatérő, és az egyes karakterekhez kapcsolódó zenei motívumok is erősítik. A Veled, Uram! szintén ehhez nyúl vissza, de már egy színházi dramaturgia mentén szerkesztett, némiképp a musical műfajához kötődő darabban, az Árpád népe viszont egy már wagneri értelemben egybekomponált kortárs opera, amely összegzi a könnyűzene és a klasszikus zene eszköztárát. Nem véletlen, hogy Árpád és András szerepét csak képzett operaénekes tudja elénekelni, míg a lázadó Levente rocker-hangképzést igényel.
Az Atilla, Isten kardja, amelynek első változata az István, a király után és a Veled, Uram! előtt készült, egy sokkal operaszerűbb mű, amelynek második változata dramaturgiailag átdolgozott, koncentráltabb. Ott Rezső készített belőle oratórium-változatot, amely rövidített formában a legfontosabb dallamokat tartalmazza, a hosszú és szövevényes cselekménynek a keresztmetszetét mutatja be. Az Atilla, Isten kardja mindegyik változata az Árpád népe irányába mutat, egyes karakterek a népzenei, mások az operai, megint mások a rockzene világából érkeznek, így eltérő hangképzést igényelnek. A zene is sokrétű, a már említett ujgur népzenei gyökerek mellet a magyar népzene, a wagneri igényű klasszikus zene és a rockzene egyaránt megjelenik benne. Hangszerelése is Wagner irányába mutat: nagyon erős benne a rézfúvós szekció. A népi hangszerek sem maradnak el, a töröksíp, a koboz állandó kísérője bizonyos karaktereknek és visszatérő zenei motívumoknak.
István, a király: a nemzeti minimum része
Szörényi Levente a színpadi művek terén a magyar népzene, néptánc és a könnyűzene ötvözésével olyan új irányzatot hozott létre, egyedülálló stílust teremtett, amely hatásában Erkel Ferenc magyar történelmi témájú operáival, különösen a Bánk bánnal állítható csak párhuzamba. Ez a két mű a kulturális nemzeti minimum részeként azon magyar zeneművek közé tartozik, amelyeket életkortól és zenei képzettségtől függetlenül a legtöbb magyar ember ismer szerte a világon.
"A Hunyadi László és a Bánk bán valójában nem történelmi opera, hanem egy nemzeti mitológia szép művészi megörökítése" – írja Fodor Géza a Muzsika című lapban a Hunyadiról készített Erkel vákuumban című zenekritikájában. Fodor megállapítása arra a jelentős különbségre hívja fel a figyelmet, amely az színpadi művekben gyakran megjelenő általános történelmi téma keretei és a számos politikai-társadalmi üzenettel megtoldott mítoszteremtés között húzódik. Erkel operáin kívül egyetlen zeneszerző színpadi műveire áll meg ez az állítás, Szörényi Levente alkotásaira. A két életmű között ezen kívül is számos zenei, történelmi, társadalmi kapcsolatot, párhuzamot találunk. Különösen időszerű ezekről a kapcsolódási pontokról beszélni, elsősorban a Bánk bán és az István, a király összehasonlítása kapcsán, hiszen a nemzeti alaptanterv részeként mindkét mű minden magyar iskolás gyermekhez eljut az iskolai ének-zeneoktatás részeként. A két szerző operái, különösen a Bánk bán és az István, a király közötti párhuzamok sora nem független attól a ténytől, hogy nagyon hasonló politikai-társadalmi szituációban született művekről beszélünk, olyanokról, amelyek találkoztak a nemzet akkori vágyaival, problémáival, az aktuális rendszerkritikával. Éppen ezért is váltak a történelmet, a társadalmi változásokat formáló alkotásokká, s talán ezért is tekintjük annyira forradalmi jelentőségűnek ezt a két művet. Az István, a király királydombi ősbemutatóját például a politikai elemzők közül is többen egyenesen a rendszerváltást előkészítő eseményként tekintik. Ugyanakkor talán ez is az oka annak, hogy ez a két darab és a mondanivalója – miközben a világ teljes magyar lakosságát megérinti – nemzetközi téren nem igazán tudott komolyabb pályát befutni, annak ellenére, hogy a jellegzetes magyar konfliktushelyzetek mellett olyan általános jelenségeket mutatnak be, mint a féltékenység, a testvérharc, vagy épp a szegénység, az elnyomás, a vallási intolerancia és az ezek elleni küzdelem. A témaválasztás mint a politikai rendszer kritikája és az aktuálpolitikai mondanivaló nagyon fontos szerephez jut a művekben, miközben valóban egyfajta mítoszteremtés zajlik. Mindkét szerzőnél fontos üzenetté válik a cselekmény, a történelmi párhuzamokkal hívják fel a figyelmet az újra aktuális problémákra, a mítoszteremtés pedig ugyanezt pozitív példa- és iránymutatással erősíti meg. A közös mondanivaló is egyértelmű: magyarok egy csoportja a nemzet hagyományait érzi veszélyeztetve, mert egy idegen kultúrát próbálnak meg felülről az országra erőltetni, és közben egy belső elnyomás is fennáll.
Erősíti a kapcsolatot a két mű között, hogy a Bánk bán és az István, a király bemutatásának körülményei is hasonlóak voltak. Az elnyomás, a jól eltalált párhuzamok egyfajta nemzeti ünneppé alakították mindkét bemutatót, és ehhez az érzéshez próbált minden 3 előadás alkalmával visszatalálni a közönség. Nyilván annak is oka van, hogy bő 100 évnek kellett eltelnie, mire annyira megváltozott a zenei ízlés és a korstílus, hogy a Bánk bán mellé nemzeti operának odakerülhetett az István, a király is.
Az egyik legfontosabb kapcsolódási pont Erkel Ferenc és Szörényi Levente között a népzene, mint a nemzeti jelleg kifejezésének egyik legfontosabb eszköze, ezen belül pedig egyfelől a népi hangszerek zenekarba emelése, másfelől pedig a népzene feldolgozásának, megjelenítésének a módja és jellemábrázolási funkciója.
A másik fontos kapcsolódási pont a Himnusz dallam, amely az István, a király zenéjében több ponton is megjelenik feldolgozva, ahogy később a tetralógia számos jelentős pillanatában. Szokolay Sándor zeneszerző jegyezte meg a királydombi bemutató után, hogy amikor meghallotta a Himnusz dallamtöredékét a zene folyamatában, például a Felkelt a napunkat felvezető domináns szeptimben, már tudta, hogy a végén el is fogják énekelni. A Himnusz tehát nemcsak véletlenül és a hangulat ünnepélyessé tétele miatt került a darab végére, hanem zeneileg tudatosan elő lett készítve, a darabnak szerves része.
Az István, a királyt népzenei szempontból is mérföldkőnek tekinthetjük. A rétegkultúrának számító táncházmozgalom ekkor került először reflektorfénybe. A hatalmas néptáncos tánckar, a mezőségi koreográfiák mellett egy buzai halottkísérő megjelenik a darabban. Szörényi Levente kezdettől figyelemmel kísérte a táncházmozgalmat, részt vett a Muzsikás lemezfelvételein zenei rendezőként, énekelt is a lemezeiken, és barátságot kötött ifjabb Csoóri Sándorral, akit erdélyi gyűjtőútjaira is elkísért, itt ismerte meg személyesen Kallós Zoltánt. Géza fejedelem temetésén egy konkrét mezőségi halottkísérő hangzik el, amelyet Szörényi Levente egy buzai Kallós-gyűjtésből emelt át. Az István, a királyban ez a dallam, mielőtt átalakul gregorián jellegű vokális melódiává, utalva a népzene és az egyházi zene kölcsönhatásaira, töröksípokon hangzik el. Tudjuk, hogy a ma ismert vonós banda elterjedése előtt a teljes magyar nyelvterületen "síppal-dobbal" zenélhettek. Ez például az archaikusabb és a vonós gyakorlattal csak a XIX. század második felében találkozó gyimesi népzene fúvós megoldásaiban is tetten érhető, ahogy éppen a Gyimesben gyűjtött Rákóczi-mars és annak töröksípszerű hangszerre utaló jellege vezette el a kutatókat a mai Törökország területére. Vujicsics Tihamér éppen a Rákóczi-mars törökországi változatáért indult útnak, amikor a repülőgépe lezuhant, a dallam szintén fúvós változatát végül Kobzos Kiss Tamásnak sikerült megtalálnia egy törökországi gyűjtés során. A mezőségi zene hatása nem áll meg itt a darabban, valahányszor Koppány lánya, Réka karaktere színre lép, Szörényi Levente megidézi a mezőségi népzenét a dallamszerkesztés és a díszítések alkalmazása során. Nem egyszer a klasszikus mezőségi vonósbanda is megjelenik hegedűvel és három húros népi brácsával, és a kíséretben is visszaköszön az a jellegzetes dúr hármashangzatokra épülő harmonizációs stílus, ami a mezőségi népzenére jellemző. A "Halld meg, Uram, a kérésem…" kezdetű Réka által énekelt dal sorszerkezete a népdalokéhoz hasonló, kifejezetten – a magyar népzenében is különlegesnek számító – mezőségi népdalkincsre emlékeztet.
Az István, a király egyrészt a nemzeti összetartozás érzésének Kádár-kori újraéledését hozta magával, és a darab ősbemutatójának eufóriája elősegítette a rendszerváltás folyamatát. A rockopera a táncházmozgalom népszerűsítéséért is sokat tett, ez volt az első mű, ahol nemcsak az addig rétegkultúrának számító néptáncos világ hallhatta, láthatta a magyar népzenei-néptáncos hagyományokat korszerű színpadi előadásban, Novák Ferenc "Tata" látványos koreográfiáival és a korszak összes neves népzenészének aktív közreműködésével.
Rockballadák -
A népzenei világhoz is erősen kötődik a Kőműves Kelemen és a Fehér Anna, a két rockballadát is számos ponton összeköti a cselekmény és a zene.
A két rockballada, különösen a Kőműves Kelemen jelentősége elsősorban abban áll, hogy a népzene és a néptánc felkerül a színpadra. Szörényi Levente kapcsolata ugyanis nemcsak a népzenével indult meg, de ezen keresztül a néptánccal is, amelynek egyik fontos alakja Novák Ferenc "Tata", aki évtizedeken keresztül kísérte végig több Szörényi-előadás, köztük számos István, a király rockopera színrevitelének rendezéseit koreográfusként. Novák "Tatával" az együttműködés a Kőműves Kelemennel indul, és ez az az időszak, amelyik – Novák "Tata" jelentős szerepével szorosan összefüggésben – a táncházmozgalomból és az autentikus néptáncgyűjtésekből épülő néptánc alapú táncszínház egyik fontos hőskorszaka is. Ennek a főbb jegyeit láthatjuk viszont a Kőműves Kelemenben, majd egy évvel később a Királydombon az István, a királyban, amely óriási hatását tekintve már vízválasztóként működik a műfajban is. Szörényi Levente a színpadi művek terén ugyanis a magyar népzene és a könnyűzene ötvözésével olyan új irányzatot hoz létre, amely a műfajában teljesen új. Nem olyan, mint a nemzetközi musical, és éppen ezért a mozgáskultúráját is máshonnan kell kölcsönöznie, örökölnie. Ezen a ponton kapcsolódik a rockballadához, rockoperához a magyar néptánc alapú táncszínház, és Novák Ferenc "Tata".
A magyar néptánc alapú táncszínház első próbálkozásai már az ötvenes években elindulnak. Novák Ferenc "Tata" és Foltin Jolán a két legjelesebb képviselője, és tulajdonképpen a kialakítója ennek az autentikus néptáncot táncos anyanyelvként, de már csak eszközként használó műfajnak, amelyet már nem néptánc-előadásnak, hanem művészi értékű színpadi alkotásnak kell neveznünk, noha az elemei egytől-egyig a folklórból származnak. A táncházmozgalom a nyolcvanas évek elejére már kialakítja a saját táncszínházának irányzatait, jellegzetes vonásait, és a Szörényi művek nagy folklór alapú jeleneteivel ez a két, egymástól egyébként teljesen független műfaj, a táncszínház és a magyar rockopera, rockballada a nyolcvanas években egymást segítve, erősítve fejlődik.
Novák Ferenc "Tata" a Táncélet.hu magazinnak Ne féljetek címmel 2016. április 20-án adott interjúja nagyon jól összefoglalja ezt a kapcsolatot, és a hosszú távú hatást. "Az első István, a király után sok volt a politikai támadás, és azon voltak kiakadva, hogy én hogyan dolgozhatok rockerekkel. A mesterem, Molnár István azt mondta, «maga olyan rendes fiú, Novák, miért keveredik ilyen jabrancok közé?» Miután a Kőműves Kelemennek ilyen óriási, átütő sikere volt, Szörényi Levente és társai úgy gondolták, bevesznek az alkotógárdába. Egy éven keresztül minden csütörtökön összejöttünk, és ott minden részletet megtárgyaltunk. Már a bemutató előtt fél évvel tudomásul vették, hogy folklórt fogok csinálni, hogy ezzel is jelképezzem, a nép ezt, a jelmezesek pedig mást képviselnek. Annak, hogy rockzenére folklorisztikus táncok vannak, hatalmas sikere lett. Copyright-olnom kellett volna, mert utána mindenki ezt utánozta."
Bár nem tánc és zene, de ha már a nyolcvanas évek vízválasztó határkövéről beszélünk, érdemes pár szót ejteni más korabeli Kőműves-adaptációkról is: meg kell említenünk Deim Pál 1980 és 1983. között készült, ismert Kőműves Kelemenné-sorozatát is. Ezek az alkotások a bizonyítékai, hogy a nyolcvanas években nem egy alkotó látott párhuzamot a népballada és az akkori kor eseményei között, a korszellem könnyen tudott azonosulni az eredeti népballadában felvetett morális kérdésekkel. Deim Pálnál már a hetvenes évektől megfigyelhető a Kőműves Kelemenné-témának a megjelenése, ilyen például a "Minden értelmetlenül meghalt ember emlékére" című, 1971-ben készült alkotása.
Az 1988-ban elkészült Fehér Anna a Kőműves Kelemen szerkezetét követi, prózai részekkel, betétdalokkal. Ebben szerepel a Múltidéző című dal is, amelyben megidézik a Kőműves Kelemen balladáját. Ez egy fontos drámai pillanat, ugyanis eközben hangzik el az a prózai párbeszéd, amelyből kiderül a kapcsolat a két mű és szereplői között. A beszélgető öregekről kiderül, hogy ők voltak az egykori gyilkos kőművesek, például az a Máté, akinek a Kőműves Kelemenben nincs is felesége, ezért tét nélkül áll be az egyezségbe, a Fehér Annában az Annát meggyalázó, Lászlót kivégeztető bíró.
A Fehér Anna zeneileg erősen népzenei kötődésű. A Kőműves Kelemen folytatása abban az értelemben is, hogy az áldozatról szól, és itt kötődik az István, a király mondanivalójához is, ahol a nagy mű, az ország, az állam, a kereszténység érdekében szintén az áldozatra kerül sor, ez az áldozat Koppány. Zeneileg az István, a király hatását halljuk a Fehér Annában: a Kettészakít a világ mezőségi népdal-fordulatokat idéző zenéje az István, a királyból a Réka karakteréhez kapcsolódó dallamokra hasonlít, ezt erősíti a közel egyforma hangszerelés is.
Sumér oratórium
Egészen különleges nemcsak az életműben, de a nemzetközi zenei életben is a Fénylő ölednek édes örömében – Innin és Dumuzi sumér oratórium témaválasztása, amely sumér-akkád eposzok szövegeinek felhasználásával készült. A szövegek mellett különleges a mű zenei anyag is: lényegében sokkal inkább kortárs klasszikus kompozíció, mint könnyűzene, nem is adható elő, csak képzett énekesekkel és professzionális kórussal, zenekarral. A gyönyörű dallamokat felvonultató mű egyedülálló gyöngyszem saját korában. Sajnálatos, hogy kevéssé ismert, ennek oka, hogy csak néhányszor hangzott el élőben.
Kortárs klasszikusok – A honfoglalástól Trianonig
A magyar zenetörténet dallamaiból és rokon népek népzenéiből is idéz Szörényi Levente Jankovics Marcell rajzfilmjéhez komponált különleges zenéje, és egy abból készített zenekari szvitje, az Ének a csodaszarvasról, a Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! című regényének bevezető szövegére készített kóruskantátája, az Elég volt! pedig Trianon tragédiájának állít emléket. Mindkét mű sokkal erőteljesebben kötődik a klasszikus kortárs zenéhez, mint a könnyűzenéhez, lényegében – divatos kifejezéssel élve – crossover-alkotás.