A zenekar története
Az eredeti Illés-zenekar családi zenekarként alakult 1957-ben (Illés Lajos, Illés Károly, Zsiga István). Később a Budapesti Műszaki Egyetem zenekarává léptek elő, csatlakozott hozzájuk Nényei Tass, Farkas Ádám, Halász Gyula, Rozinszky Csaba és Körmendi János.
62-63-ban feldolgozásokat adtak elő, Budapesten népszerűvé váltak az egyetemi hallgatók közönségének körében. Koncz Zsuzsa 1963-ban csatlakozott a zenekarhoz, aminek repertoárja tovább bővült.
1964-ben Farkas Ádám bejelentette, hogy kilép az együttesből, mivel a tanulmányaira szeretett volna koncentrálni. A helyére Koncz Zsuzsa Bródy Jánost javasolta.
A 64-es koncerteken esetenként vendégként fellépett Szörényi Levente is. Ekkor a tagok közül többen befejezték egyetemi tanulmányaikat és felhagytak a zenéléssel.
Ebben az időben vált Szörényi Levente és bátyja, Szabolcs állandó taggá. Helyhiány és felszereléshiány miatt nem tudtak abban a mértékben előretörni, ahogyan szerettek volna, még Koncz Zsuzsa is "elpártolt" tőlük.
A legendás Illés (1965-1973)
Illés Lajos meghívta a zenekarba állandó tagnak Szörényi Leventét, aki csak abban az esetben vállalta a csatlakozást, ha bátyja, Szabolcs is vele tarthat.
A zenekar ekkori felállása a következő volt: Illés Lajos, Illés Károly, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Bródy János, Körmendi János).
Állandó játszóhelyük a kőbányai Törekvés Kultúrház lett, ami kínkeserves időszakot hozott a bandának tekintve, hogy a távolság miatt nagyon kevés hallgató járt a fellépéseikre. A zenekar ezidőben főként feldolgozásokat játszott. A Kőbányai játszóhely mellett fellétek a Vasas Klubban is, ekkortájt készült el első kislemezük is.
Táskarádió
1965 március-áprilisában elvállalták Bacsó Péter második saját filmjében, a Szerelmes biciklistában a szereplést. Bacsó Péter és Fényes Szabolcs megmutatta a zenekarnak a dalt, amit elő kellett adni a filmben: a Táskarádiót.
Az Illés zenekar egyáltalán nem érezte magáénak a dalt, így miután a "filmesek" távoztak a klubból, azonnal elkezdték átdolgozni a dalt. Két héttel később ismételten meghallgatták, ami Fényes Szabolcs szerint tönkre lett téve. Végül a dal megjelent kislemezen (Bacsó-Fényes szerzeményként).
A kislemezt vitték, mint a cukrot, ám továbbra sem hozta meg a kívánt áttörést.
1965 első féléve nem sikerült túl jól (Koncz Zsuzsa a Metróhoz szegődött, azonban a vele való ismeretség a későbbiekben az István, a király létrejötte miatt fontos – Koncz Zsuzsa férje volt Boldizsár Miklós, akinek az Ezredforduló című drámája alapján létrejöhetett a legendás rockopera).
Illés Lajos ebben az évben szerződést kötött a KISZ-szel. A feladat nem volt más, minthogy a zenekarnak a nógrádverőcei "Expressz" nyári táborban kellett zenélnie minimális pénzért, kosztért és ingyen nyaralási lehetőségért.
Fontos megjegyezni, hogy ekkor már Pásztory Zoltán dobolt, aki az Operettszínházból szegődött a bandába.
Leventének ehhez a feladatellátáshoz szüksége volt egy megfelelő hangszerre, melyet akkoriban igen nehéz volt szerezni. Vásárolt egy elektromos gitárt, amit basszushúrokkal húroztak fel, és ráfogták, hogy basszusgitár.
Szörényi Levente és Bródy János Nógrádverőcén írták az első magyar nyelvű beatdalokat. Ekkor született meg az Oh, mondd, a Légy jó kicsit hozzám, a Mindig veled és Az utcán végleges változata is.
A táborozási időszakban állt össze igazán a banda (Szabolcs és Levente ekkor még csak hat hónapja voltak tagok). Szörényi és Bródy magyar nyelven kezdett dalokat írni, ez Illés Lajosnak aggodalomra adott okot és valóban ekkor még a tábori közönség sem értékelte igazán, nem is tudták, hogy saját dalokat játszanak.
A nagy csapat
1965 őszén a bandában változások következtek be, "Charlie", a szaxofonos elment katonának, "Joe bácsi" pedig az orvosi egyetemre. A zenekar a szaxofonost nem akarták pótolni, viszont egy jó dobos elengedhetetlen volt a további működéshez.
Levente még a Balassa-időszakban ismerkedett meg Pásztory Zoltánnal és nagyon tetszett neki a konzervatóriumot végzett zenész játéka. Az ő csatlakozásával kezdődött meg a jól ismert, klasszikus Illés szárnyalása.
A zenekar lassan építette fel a közönség felé azt, hogy csak saját, magyar számokat játszanak. Az új dalok megjelenési színhelye a Balzac utcai Bosch-kultúrház lett (a helyet Illés Lajos szervezte).
A Kőbányáról jobb helyen játszó zenekarnak a helyszínváltozás nem hozott azonnali sikert – a saját dalokat nem vette észre a hallgatóság és az angol beat dalokra sem indultak be igazán.
Az első esteken a hangulat igen vészjósló volt, azonban a jég szépen lassan megtört.
A zenekar nagy hangsúlyt fektetetett arra, hogy a dalokat az újonnan beálló Pásztory is tökéletesen megismerje.
1965 őszén a zenekar szombatonként a Műszaki Egyetem klubjába, a Várba is visszamehetett játszani.
(Levente ebben az időszakban kapta meg első komoly hangszerét barátjától, aki Dániából küldött neki egy Höfner gitárt – ma a rockmúzeumban látható).
A banda életében az 1966-os év hozott fordulatot. A sok munka abban az értelemben is meghozta a gyümölcsét, hogy normális hangszereket és felszerelést tudtak venni.
A logó
1966-ban lett kész a zenekar logója Szörényi Gyula jóvoltából. Az alján elhelyezkedő Nap spirituálisan is értelmezhető, passzolt a korabeli hippi-hangulathoz, a betűtípus modern, helyet kapott rajta Illés szekere is (hangjegyekből) – ötletes és elegáns.
Az Illés ebben az évben megnyerte a salgótarjáni amatőr zenei fesztivált (a Magyar Rádió fesztiválja volt). A fesztivál kiírása alapján minden zenekar annyi angol számot játszhatott, mint magyart – ezzel próbálták erősíteni a magyar zene előretörését. Ez szerencsés volt az Illésnek, mert nekik akkorra már voltak saját dalaik, a többiekkel szemben (nem szándékos) előnyből indultak.
A nyeremény nem pénz volt, hanem a nyilvánosság. A négy saját számot (Légy jó kicsit hozzám, Az utcán, Oh, mondd, Mindig veled) felvehették stúdióban és arra is ígéretet kaptak, hogy azontúl a rádióban is játszani fogják őket.
A rádióban játszott négy dal akkora sikert aratott, hogy a Hanglemezgyár kiadta őket kislemezen, további lehetőségeket hozva – ezév végére már hat slágerlistás daluk volt.
A közönség szerette a magyar nyelvű dalokat, ami azért is volt jó, mert a zenekarnak már voltak ilyenek a tarsolyukban.
A Táncdalfesztivál
A Táncdalfesztivál az egész országot izgalommal töltötte el. Az Illés ugyan (Koncz Zsuzsa mögött) csak a második helyet érte el, a Még fáj minden csók nagy visszhangot szerzett. Szabadabb és frissebb volt, mint az addigi zenék.
Az 1966-os év óriási lódulást hozott a zenekarnak, ami hajszálon múlt, hogy nem ért véget az akkori katonai szolgálatok miatt. Levente a katonai szolgálatot "megúszta", azonban Szabolcsnak kétszer is be kellett vonulnia – ezekben az időkben az Illés négytagúra csökkent.
A dalok sikere az angolszász repertoár lecserlődését hozta magával. A hanglemezgyár korábban reagált, mint a Rádió. A zenekarnak sosem volt megbeszélt koncepciója, ennek következtében lett a repertoár olyan sokszínű, mint ma.
Az 1967-es év koncertezéssel (a Várban és balatoni turnén, klubokban) és dalírással telt. Az első "nagy" Illés-album egy filmhez köthető, Banovich Tamás "Ezek a fiatalok" film zenéjét szerezték a fiúk (közreműködött rajtuk kívül a Metró és az Omega is 2 dallal). A film is nagy népszerűséget hozott a beatzenekaroknak. Zenészek mellett színészekként is megcsillogtathatták tehetségüket a vásznon.
Bár az 1967-es Táncdalfesztiválra a zenekar nem ment el újra, ez volt az első év, amikor külföldön felléptek. Egy-egy alkalommal eljutottak Grazba és Bécsbe.
Levente folyamatosan képezte a hangját, énekórákra járt és mellette párhuzamosan gitározni is tanult képzett oktatóktól.
1968-ban visszamentek a Táncdalfesztiválra (más fórum, ahol meg tudtak volna mutatkozni, nem volt). Az Amikor én még kissrác voltam dal itt debütált – ezen a megmérettetésen 11 díjból ötöt, köztük a fődíjat is az Illés vitte el.
Ez az év sikerekben felemásra sikerült, jó volt a Táncdalfesztivál miatt, egy újabb filmben való megjelenés miatt (Az oroszlán ugrani készül), valamint az Illés-klub nyitása miatt.
Míg 1968-ban az Illés volt a kitüntetett, díjnyertes zenekar, a KISZ kedvence, 69-re kicsit ismét ellenségekké váltak.
1969-ben a jól ismert "kukarugdosós" mellékügy adott keserű ízt a fiúk munkájának. Ennek hatására megszületett az első valódi nagylemez: Az Illések és pofonok.
Teljesen le sem zárult a keserű ügy, amikor a zenekar Angliába és Nyugat-Németországba ment játszani.
BBC betyárok
Az Illés úgy jutott Angliába, hogy az angoloknál akkor olyan szabály volt életben, hogy akkor mehettek hozzájuk játszani más országból, ha viszonzásképpen egy angol banda az adott országban fellépési lehetőséget kap. Először az Omega (Red Star) jutott ki.
Az Illés egy Ford mikrobusszal indult el Angliába 1970. február 24-én.
Az első londoni koncert a Marquee Club színpadán volt, ezt követte Cambridge, egy külvárosi klub és végül a Trafalgar téri Lyceum 1970. március 1-jén. A londoni közönség kedvelte az Illést, jó hangulatú bulikat csináltak.
A koncert után a Szörényi testvérek Bródy Jánossal elmentek a BBC-be és válaszoltak a riporter, Bobby kérdéseire (ő megígérte, hogy a vágott anyagot megmutatja a tagoknak, de sajnos ekkor látták utoljára).
Másnap a zenekar úton volt Doverbe. Útközben játszottak még Németországban is.
Magyarországra hazaérkezve a BBC-interjú miatt berendelték őket a Művelődési Minisztériumba – fejmosást kaptak és ezzel párhuzamosan le is tiltották őket (nem szervezhetett nekik koncertet az ORI, megtiltották, hogy Mészáros Márta készülő filmjében benne legyenek, ahol ők lettek volna a főszereplők).
A zenekar végül nem szűnt meg, vidéki fellépéseket engedélyeztek nekik – Budapesten ugyan nem léphettek fel, vidéken több koncertjük volt, mint valaha.
A tiltások "feloldása" végérvényesen 1971 márciusában történt meg, akkor léphettek fel legközelebb Budapesten, az Egyetemi Színpadon. A Human Rights lemez, amit bemutattak, kifejezetten mozgalmira sikerült. Ugyanebben az évben ismét elmentek a Táncdalfesztiválra, második helyezést értek el.
1972-ben megjelent az Add a kezed. Ezen olyan ikonikus dalok kaptak helyet, mint a Good bye, London és az Add a kezed. Ez az album volt az utolsó, eredeti anyagot tartalmazó nagylemez. Ebben az évben Berlinben is játszottak és még egy német nyelvű nagylemezt is felvettek.
1973-ban a tagok érezték, hogy a banda a végét járja – ebből a felismerésből megszületett a Ne sírjatok, lányok című lemez, amire új dalokat nem írtak, a régieket vették fel újra.